Egy csomó zöldrendszámos autó elvesztheti Budapesten az ingyenes parkolás lehetőségét
A tisztán elektromos meghajtású járműveken kívül minden zöldrendszámos autó elvesztheti ingyenes parkolási lehetőségét Budapesten – tudta meg a vezess.hu.
A tisztán elektromos meghajtású járműveken kívül minden zöldrendszámos autó elvesztheti ingyenes parkolási lehetőségét Budapesten – tudta meg a vezess.hu.
Speciális gyakornoki lehetőséget kínál egyetemistáknak a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány. A gyakornoki programban a legnagyobb magyar cégeknél helyezkedhetnek el, és szerezhetnek értékes szakmai tapasztalatot a kiválasztott hallgatók.
A légszennyezésnek való hosszú távú kitettség 15 százalékkal növelheti világszerte a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 halálozási kockázatát egy nemzetközi kutatócsoport kedden közzétett tanulmánya szerint.
Két meghatározó pályázati konstrukciót dolgoztak ki az eddigi legnagyobb illegális hulladékfelszámolási, a "Tisztítsuk meg az országot!" elnevezésű projektben: az egyiket az önkormányzatok számára a Belügyminisztériumnál, a másikat a civil és a gazdálkodó szervezetek, valamint az egyházi jogi személyek számára az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál (ITM) - mondta el az ITM építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára kedden budapesti sajtótájékoztatón.
Több mint ötszörös volt a túljelentkezés a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) által meghirdetett METÁR-pályázaton, amelyben megújuló energiaforrásból történő villamosenergia-termelésre kapható támogatás.
Az elmúlt években jelentősen csökkent a nagy olajtársaságok nyereségessége, ami komoly fejfájást okoz a befektetőknek, de még ennél is jobban aggódnak, hogy mit hozhat a jövő ezen cégek számára. A profitok növelése és a szép osztalékhozam persze továbbra is fontos, de nem mindegy, hogy ezt milyen módon érik el a társaságok, akik előtt több kihívás is áll a következő időszakban. Egyrészt csökkenteniük kell a költségeiket, és a nagyobb nyereséggel járó forrásokra kell koncentrálniuk, miközben ezekből kell finanszírozniuk az energiaátmenethez kapcsolódó befektetéseiket.
A megújuló energiák egyre fontosabb szerepet fognak betölteni a következő években, és különösen a napenergia lehet az, amelyik a legnagyobb mértékben bővülhet az évtized során. Ennek köszönhetően sokan a napenergiával kapcsolatos részvényekbe fektettek bele, és ez az árazásokban is meglátszik. Ez nem azt jelenti azonban, hogy minden részvény egyformán is drágult, ezért megvizsgáltuk a legnagyobb napenergiás cégeket, hogy melyek papírjai kínálhatnak még vonzó befektetési lehetőségeket.
Több településen nőtt a légszennyezettség. Két településen már veszélyes a levegő minősége a magas szálló por tartalom miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap az MTI-vel.
Néhány szerencsés Tesla-tulajdonos szerdán lehetőséget kapott arra, hogy elsőként próbálja ki a Tesla Full Self-Driving továbbfejlesztett verzióját, és a tapasztalatokról több képet és videót is megosztottak. Az eddigiek alapján elmondható, hogy pozitívak a visszajelzések az FSD bétával kapcsolatban.
Némi zavart idézett elő a hazai lakossági napelemek piacán az új, vissza nem térítendő támogatás várhatóan jövő nyarán történő bevezetéséről szóló kormányzati bejelentés. Az egyik fő bizonytalanságot a ma még nem ismert új átvételi ár, illetve elszámolási konstrukció jelenti, amely kritikus fontosságú a piaci kereslet szempontjából is, de a kitáplálás és vételezés karakterisztikájával kapcsolatos bizonytalanság sem kisebb. Amennyiben a megtérülési ideje érezhetően meghosszabodna, az minden bizonnyal visszavetné a lakosság napelemes rendszerek iránti lelkesedését, szerencsére azonban ebben senki nem tűnik érdekeltnek.
Négy településen már egészségtelen a levegőminőség a kisméretű aeroszol részecskék (PM2,5) magas tömegkoncentrációja miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szombaton az MTI-vel. A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint Budapesten még nincs "szmoghelyzet", de ha nő a légszennyezettség forgalomkorlátozás is lehet.
A magyar háztartások elméletben fontosnak tartják a környezetet kímélő megoldásokat, azonban a háztartási eszközeik kiválasztásában és a szokásaikban nem mindig tartják szem előtt ezeket az értékeket - derült ki az IKEA svéd lakberendezési vállalat megbízásából készült felmérésből.
Egy évvel ezelőtt jelentették be az uniós pénzből finanszírozott Vidékfejlesztési Program erdőtelepítési támogatásainak növelését, ami meghozta a várt eredményt, hiszen 20 ezer hektárnyi erdő és ipari ültetvény létesítésére adtak be kérelmet a gazdák, így ez trendfordulót jelent Magyarországon – jelentette ki Zsigó Róbert, a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára a Bács-Kiskun megyei Dávodon pénteken.
Sorra dőlnek a rekordok a Teslánál, mind gyártás, mind értékesítés, mind profit tekintetében idáig sosem látott számokat produkálnak Elon Muskék, így egyelőre úgy néz ki, hogy a gyártó képes megfelelni a magas elvárásoknak. Sok volt a kérdés a harmadik negyedéves gyorsjelentés előtt: meglesz idén az 500 ezer eladott autó? Továbbra is profitabilis a cég? Mi a helyzet a Kínában? Ezekre a kérdésekre mind választ kaptunk a szerda esti beszámolóból, összességében az mondható el, hogy biztatóak a kilátások.
A légszennyezés miatt bekövetkezett betegségek kezelésével és az elhalálozással járó kiadások az európaiak számára évente átlagosan 1250 euróba (mintegy 450 ezer forint) kerülnek fejenként, a budapestiek számára a légszennyezettség miatti kiadás évente mintegy 677 ezer forint - derült ki a brüsszeli központú Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA) szerdán közzétett jelentéséből.
A Coca-Cola a dán Pabocoval közösen azon dolgozik, hogy megalkossa a világ első teljesen bioalapú és újrahasznosítható papírpalackját. A prototípus már el is készült, de az első generációs palack még mindig tartalmaz valamennyi műanyagot, de a cél a 100 százalékos papírhasználat.
Ha Joe Biden nyeri az elnökválasztást, akkor hatalmas hátszelet kaphatnak a megújuló energiával kapcsolatos beruházások. A volt alelnök egy 2 ezer milliárd dolláros klímatervet tett le az asztalra, ami kiterjed a villamosenergia-termelésre, a nap- és szélenergiára, de az építőiparra, az energiahatékonysági fejlesztésekre és az elektromosautó-gyártókra is. Megnéztük, hogy milyen konkrét intézkedések várhatóak egy esetleges győzelem esetében, és azt is, hogy mely részvények járhatnak jól ebben az esetben és miért.
A mai amerikai piaczárás után teszi közzé negyedéves számait a Tesla, az eseményt sokan figyelik, magasak az elvárások és rengeteg a kérdés. A három legfontosabb kérdéskör: 1. teljesülhet-e a 2020-ra kitőzött cél, hogy 500 ezer autót értékesít a Tesla, 2. továbbra is nyereségesen működik-e a cég, 3. mi történik a kínai piacon, ahol folyamatosan árat csökkent a cég.
Alte-Go néven e-mobilitási leányvállalatot indít az Alteo, ami a jövőben a cég e-mobilitási divíziójaként működik majd – olvasható az Alteo BÉT-en közzétett közleményében.
Az köztudott, hogy az S&P 500 az Egyesült Államok legnagyobb piaci kapitalizációval rendelkező vállalatait foglalja magában, mint amilyen az Apple, a Microsoft vagy a Google anyavállalata, az Alphabet. Azzal már kevesebben vannak tisztában, hogy milyen követelmények és egyéb megfontolások állnak még a kiválasztás mögött. A kérdés azért is egészen aktuális, mivel mostanában meglehetősen sok vita zajlik arról, hogy mikor kerülhet be a Tesla is a részvényindexbe.
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
A megkérdezett amerikaiak közel 60%-a úgy vélekedett, hogy az amerikai gazdaság recesszióban van, ami messze nincs...
Ahogy egyre több az olimpiai sport, úgy lesznek egyre nehezebbek és magasabbak az olimpikonok. Különösen a férfi sportolóknál...
A mai kormányinfón elhangzottak alapján a speciális adózásási formát választó egyéni vállalkozók könnyebben...
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket." A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó...
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.